Alapelemek

Aki szeretné elsajátítani a drótékszer-készítés alapjait, az alább felsorolt alapelemek meghajlításával, begyakorlásával érdemes kezdenie. Ezen mozdulatok végrehajtásával ugyanis megtanulhatja a fogók helyes használatát, és közben olyan alapmotívumokat tanulhat meg, amelyeket a későbbiekben egymással kombinálva a legkülönfélébb díszítésű ékszerek tervezhetőek meg, készíthetőek el.


Néhány jó tanács az elején J:

Az első néhány meghajlítást előre levágott drótdarabokból ajánlom, hiszen ez könnyebbé teszi a műveleteket. Később, amikor már kellőképpen begyakoroltuk a hajlításokat, nem szükséges előre levágni a darabokat, így kevesebb hulladékot termelünk.
Amennyiben több, egyforma elemet kívánunk meghajlítani, célszerű legelső lépésként több, egyforma hosszúságú drótdarabot levágni. Esetleg eggyel többet is levághatunk, arra az esetre, ha az egyik elem nem sikerül szépre.

1.      Szerelőkarika

A szerelőkarikák a különböző ékszerdarabok összekötését szolgálják. Elkészítését 0,8 mm-es félkemény drótból ajánlom.

Fogjuk be a kúposfogó száraival a drót végét, majd nagyujjunkkal ellent tartva magunktól elfelé kezdjük meghajítani a drót végét. Az esztétikus szerelőkarikák meghajlítása érdekében próbáljuk meg a drótnak lehetőleg a legvégét megfogni, és így meghajlítani a karikát. Értelemszerűen minél inkább haladunk a kúposfogó szárainak hegye felé, annál kisebb átmérőjű karikák hajlíthatóak rajta. Amennyiben csuklónk nem hajlik tovább, nyugodtan fogjunk újból rá a drótra, ekkor már nem szükséges a legvégén, a cél az, hogy egy újabb mozdulattal végleg be tudjuk zárni a szerelőkarikát. Az utolsó lépés, a fölösleges drótdarab eltávolítása. Oldalcsípőfogónk segítségével vágjuk el a drótot úgy, hogy a karika zárt maradjon.
A szerelőkarikát felfűzéskor érdemes oldalirányban szétnyitni, mert ha elhajlítjuk a karika alakját, akkor már nem tudjuk esztétikusan visszazárni.


2.      Szerelőpálcák

A szerelőpálca a gyöngyök, golyók felakasztását szolgálja a meghajlított ékszervázra. Elkészítéséhez 0,8 mm vastagságú félkemény drót szükséges.

Alapvetően kétféle szerelőpálcát lehet hajlítani, az egyik végén karika, a másik végén lapos lezáró található. Az esztétikai különbség mellett, a karikában végződő szerelőpálcához akár egy következő is felfűzhető. Másfajta végű szerelőpálcákat is lehet alkalmazni (lapított korongban, golyóban végződő szerelőpálca), ám ezeket inkább készen vásárolva tudjuk beszerezni.

A karikában végződő szerelőpálca elkészítéséhez, az egyes pontnál leírtak alapján, készítsünk karikát a drót végén, de ne vágjuk le a maradék drótot. A karika záródásánál, törjük vissza a drótot, ezt legegyszerűbben a kúposfogó hegyével tehetjük meg. A visszatörés célja, hogy a karika egyenesen álljon a drót végén. A szerelőpálca elkészítésének utolsó lépéseként vágjuk kívánt hosszúságúra a szerelőpálca szárát.

A lapos lezárásban végződő szerelőpálca elkészítéséhez, lapítsuk ki a drót végét a laposfogónk segítségével. Próbáljuk ezt minél rövidebb szakaszon véghezvinni, mert így kaphatunk csak esztétikus, alig észrevehető lezárást. A kilapított szakaszt hajlítsuk vissza a drótra, hogy minél inkább rásimuljon. A teljes összezárást, a laposfogónk erőteljes szorításával érhetjük el. Az összezárt részt hajlítsuk ismét vissza, megegyező irányba addig, amíg az összezárt rész merőleges nem lesz a drótra. A szerelőpálca elkészítésének utolsó lépéseként vágjuk kívánt hosszúságúra a szerelőpálca szárát.

Felfűzéskor húzzuk rá a díszítőelemet a szerelőpálcánkra, majd attól néhány mm-re hajlítsunk karikát a szerelőpálcára. A karikát törjük vissza, majd a visszahajlított véggel a gyöngy fölött néhányszor áttekerve, egészen szorosan rögzíthetjük a gyöngyöt. Végül vágjuk le a felesleges drótot. Az így elkészített akasztós gyöngyöt már gond nélkül felfűzhetjük az ékszervázra. Ha esetleg olyan részre szeretnénk felfűzni, amely már le van zárva, a felakasztást a drót visszahajlításakor kell megejteni.


3.      Csigák

A csigák különleges díszítőelemei lehetnek az általunk készített ékszereknek, de emellett az ékszerdarabok összekapcsolását is szolgálhatják. Elkészítéséhez 1 mm-es lágy drót szükséges.

Nyitott közepű csiga
Hajlítsunk karikát a drót végére, de a hajlítást a karika záródásánál ne hagyjuk abba. Hajlítsuk tovább, egészen addig, amíg a kúposfogóval fogást találunk a dróton. Ezt követően a laposfogónkkal tudjuk tovább hajlítani egészen addig, amíg el nem érjük a kívánt méretű csigát. Törekedjünk arra, hogy a hajlítás minél szorosabban történjen, hogy a csiga közepét leszámítva, ne maradjanak hézagok a karikák között. Amikor elértük a kívánt méretű csigát, némi ráhagyással vágjuk le a fölösleges drótot. A maradék drótvégből ellenkező irányban hajlítsunk karikát a csigára, amely a felakasztást fogja szolgálni.


Zárt közepű csiga
Lapítsuk ki a drót végét a laposfogónk segítségével. Próbáljuk ezt minél rövidebb szakaszon véghezvinni, mert így kaphatunk csak esztétikus, egészen apró közepű csigát. A kilapított szakaszt hajlítsuk vissza a drótra, hogy minél inkább rásimuljon. A teljes összezárást, a laposfogónk erőteljes szorításával érhetjük el. Az összezárt részt hajlítsuk ismét vissza, megegyező irányba addig, hogy az ismét rásimuljon a drótra. Amikor már találunk fogást a csigán, a laposfogónk segítségével tekerjük tovább a drótot a csiga körül, egészen addig, amíg el nem értük a kívánt méretet. Törekedjünk arra, hogy a hajlítás minél szorosabban történjen, hogy ne maradjanak hézagok a karikák között. Amikor elértük a kívánt méretű csigát, némi ráhagyással vágjuk le a fölösleges drótot. A maradék drótvégből ellenkező irányban hajlítsunk karikát a csigára, amely a felakasztást fogja szolgálni.


Laza csiga
A laza csiga abban tér el a nyitott közepű csigától, hogy a drót feltekerése nem szorosan, hanem lazán történik. Hajlítsunk tehát karikát a drót végén, de a hajlítást a karika záródásánál ne hagyjuk abba. Hajlítsuk tovább, figyelve arra, hogy a drót ne szorosan a csigára, hanem lazán, köré tekeredjen fel. A legszebb ívek elérése érdekében a hajlítási ponttal szemben fogjunk rá a kúposfogóval a külső drótra. Amikor elértük a kívánt méretű csigát, némi ráhagyással vágjuk le a fölösleges drótot. A maradék drótvégből ellenkező irányban hajlítsunk karikát a csigára, amely a felakasztást fogja szolgálni.


Szembe csiga
Szembe csiga meghajlításához mindenképpen le kell vágnunk egy kisebb darab drótot, hiszen mindkét végéről egyszerre kell a hajlítást elvégezni. Az elkészítés módja megegyezik a laza csigáéval, azzal a különbséggel, hogy itt fokozatosan, a két végen egymást követve kell végrehajtani a műveletet. Egy picit kell hajlítani az egyik végén, ugyanannyit a másik végén, míg a két, egymással szemben elhelyezkedő laza csiga egészen egymás mellé kerül.



4.      Füli bedugó

A füli bedugót 1 mm-es lágy drótból szoktam elkészíteni.

Laposfogónk szárainak oldalával törjük vissza merőlegesen a drót végét kb. 10-13 mm hosszú véget hagyva. Ezután a hegyével törjük le a derékszöget, elkezdve ezzel a nyitott közepű csiga belsejét. Illesszük a kúposfogó hegyét a meghagyott véghez párhuzamosan, a megkezdett csiga közepébe. A kúposfogó, majd a laposfogó segítségével hajlítsunk nyitott közepű csigát. A kívánt méretű csiga elérése után, némi ráhagyással vágjuk le a fölösleges drótot. A maradék drótvégből ellenkező irányban hajlítsunk karikát a csigára, amely a felakasztást fogja szolgálni.

Használat előtt mindenképpen reszeljük le a füli bedugó végét megelőzve, hogy felsértse fülünket. A füli bedugó végére készen kapható gumi vagy fém véget tehetünk.


5.      Füli akasztó

A füli akasztót 0,8 mm vastagságú félkemény drótból szoktam meghajlítani.

Hajlítsunk karikát a drót végére, de ne hagyjuk abba a karika lezárásánál, hanem folytassuk még egy picit. A karikától kb. 1-1,5 cm-re ellenkező irányból fogjunk ismét rá kúposfogónkkal a drótra, de mostmár ne a hegyével, hanem a tövével. A kúposfogó szára mentén kezünkkel hajlítsuk vissza a drótot szinte a karika fölé, ujjunkkal ívet húzva az akasztó részbe. Végül, vágjuk le a fölöslegese drótot.


Én általában dupla karikával kezdődő füli akasztót szoktam hajlítani, mert ezen kevésbé forog meg a felakasztott fülbevaló. Ez ugyanúgy készül, mint a szimpla karikával kezdődő füli akasztó, azzal a különbséggel, hogy az elején két karikát hajlítok a drót végére, amelyek szorosan egymás mellett helyezkednek el, mint egy rugón.

Használat előtt mindenképpen reszeljük le a füli bedugó végét megelőzve, hogy felsértse fülünket.


6.      Kapocs

A kapcsokat is 0,8 mm-es félkemény drótból szoktam elkészíteni.

Elkészítésének kezdete tökéletesen megegyezik a füli akasztóéval a visszahajlítás pillanatáig. Itt is szükséges a drót visszahajlítása, de elég a karika vonaláig, és nem kell ívet húznunk a drótba. Visszahajlítást követően, némi ráhagyással vágjuk le a fölösleges drótot. A maradék drótvégből ellenkező irányban hajlítsunk karikát, és a hajlítást folytassuk még egy picit.

Ezzel elkészült a kapocs egyik fele. A kapocs másik felét egy karika alkotja, amelyet a kapocs rövidebb szárán áthúzva tudunk rögzíteni. Fontos tehát, hogy a karika nagyobb legyen, mint a kapocs rövidebbik szárán kialakított karika.


7.      Láncalkotó elemek

Karláncot, nyakláncot apró, egyforma elemek összekapcsolásával készíthetünk. Ennek legegyszerűbb módja, ha az előre legyártott több tucat karikát egymásba akasztjuk. A karikák közé felfűzhetünk laza csigákat is, illetve egyéb apró díszítő formákat, amelyek kialakítása fantáziánkra van bízva. Törekedjünk a lehető legkisebb darabok meghajlítására, hiszen ezekből akasztható csak össze esztétikus lánc.